A Nébih szerdai közleménye szerint az elmúlt fél évben lezajlott ellenőrzéssorozat során a zöldség-gyümölcs forgalmazás követelményeinek betartását, valamint az őstermelők "valódiságát" vizsgálták a hivatal szakellenőrei.
 
A tapasztalatok szerint általános probléma a kötelező jelölések, például a származási ország, a minőségi osztály, a fajta hiányos feltüntetése. Jellemző, hogy a magyar áruknál kiírják a származást, akár még a termőtájat is, az import termékek esetében azonban már elmarad a kötelező tájékoztatás.
 
Az ellenőrzéssorozat másik kiemelt területe az ál-őstermelők kiszűrése volt. Az őstermelői termékekkel szemben nagy a vásárlói bizalom, emiatt fontos, hogy a hatósági ellenőrzések során a szakemberek kiszűrjék azokat a kereskedőket, akik a termelői asztalokon kínálják nem saját termesztésű, hanem vásárolt áruikat - hangsúlyozta az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal.
 
A Nébih ellenőrei az őstermelők esetében a termelés helyszínén is ellenőrzést tartottak. Ennek során kiderült, hogy egyes termelők valójában egyáltalán nem termelnek, vagy csak részben termelnek és kínálatukat vásárolt termékekkel egészítik ki.
 
A piacok infrastruktúrája megfelelő, általánosságban tiszták, jól megközelíthetőek. Nyitva tartásuk azonban már nem ideális, általában 16 órakor bezárnak, így hét közben a kötött munkaidőben dolgozók számára nehezen elérhető a piacok kínálata - közölte az akció tapasztalatai alapján a Nébih.