Idén második alkalommal rendezik meg, a tavaly nagy közönségsikert aratott, A zene éjszakája - csak klasszikusan elnevezésű eseményt Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 145. évfordulója alkalmából - tette hozzá.

Elmondta: a rendezvény célja, hogy a budapestiek rendhagyó, kötetlen formában találkozzanak az amúgy koncerttermekben és operaházakban hallgatott klasszikus zenével. Az előadók ismert művek átiratait játsszák majd 18-24 óra között a Mika Tivadar Mulatóban, a Szimpla Kertben, a Magvető Caféban, a Kék Ló Budapestben, a Jelen Bisztróban, a Mazel Tovban, a Kazimírban, illetve a Három Hollóban - ismertette.

Az esemény a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Fesztiválzenekar és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ rendezésében jön létre - fűzte hozzá Bán Teodóra.