Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy minden várakozásnál jobban teljesít a magyar gazdaság, amiből az idősebb korosztálynak is részesednie kell, "nagyon fontos kifejezni a megbecsülésünket, tiszteletünket" irántuk.
 
A háromszor háromezer forintos rezsiutalvány március 31-ig lesz felhasználható, a gáz-, illetve az áramszámlát lehet majd kifizetni belőle, és először Budapesten kezdődik a kézbesítésük, majd vidéken - mondta a miniszter, jelezve továbbá, hogy idén még fizetnek nyugdíjprémiumot és nyugdíj-kiegészítést is.
 
Kérdésre hozzátette, a kézbesítés és a nyomtatás díja várhatóan mintegy 2,5 milliárd forint lesz.
 
Azt ígérte, hogy a következő napokban részletes tájékoztatást adnak arról, milyen formában kapják meg az utalványt a nyugdíjasok.
 
Az időzítésről azt mondta, az elmúlt években mindig kaptak a nyugdíjasok Erzsébet-utalványt, ennek megszűnésével pedig most rezsiutalványt postáznak.
 
Gulyás Gergely közölte: azok a közfoglalkoztatottak, akik 2019. január 1. és július 31. között legalább három hónapig közfoglalkoztatotti jogviszonyban álltak - és ez augusztus 1-én is fennállt -, nettó 54 ezer forint egyszeri plusz juttatásban részesülnek. 
 
Kilencvenkilenc-ezer emberről van szó, akik a közel egyhavi bérükkel megegyező juttatást megkapják - közölte.