A pluszforrással az idei hungarikumpályázat keretösszegét emeli meg az agrártárca. A pályázat a hazai és a külhoni nemzeti értékek, hungarikumok népszerűsítését, települési, tájegységi értéktárak létrehozását, valamint a Kárpát-medencei hagyományos öltözetkultúra továbbörökítését támogatja - közölte a lappal az Agrárminisztérium. Az első két célterületre civil szervezetek, közalapítványok, települési, tájegységi, megyei értéktárral rendelkező önkormányzatok, az azok alá tartozó nonprofit gazdasági társaságok és közművelődési intézmények, egyházi jogi személyek, valamint határon túli civil szervezetek pályázhatnak. A harmadik célterületre a külhoni magyarság egyesületei mellett hazai egyéni vállalkozók és természetes személyek is küldhetnek be pályázatot.
 
A tárca saját projekteket is megvalósít, például kiadványokat, műsorokat készítenek a hungarikumokkal, nemzeti értékekkel kapcsolatban.
 
A lap kérdésére közölték, hogy a települési értéktárak száma az elmúlt hét évben ezer fölé emelkedett, és minden megye rendelkezik megyei értéktárral. Ma már mintegy tízezer települési értéket, csaknem 2400 megyei értéket, 175 kiemelkedő nemzeti értéket és hetvenöt hungarikumot tart nyilván a minisztérium - írta a Magyar Hírlap.