A napilap Rozgonyi Zoltánt, a XIV. kerület fideszes alpolgármesterét idézve arról ír, hogy a helyi Fidesz-frakció arra is kíváncsi, hogy erre vonatkozóan milyen ajánlatot kap a kerület az egyetlen pályázótól.

Az alpolgármester szerint a Zugló parkolási rendszerét szabályozó több szerződés is lejár a nyár folyamán. Mint fogalmazott, a kerületben működő parkolóórák rendkívül magas költségű (szerkezetenként jelenleg havi 69 ezer forintba kerül a műszaki üzemeltetés) működtetését szabályozó kontraktusok módosulhatnak, hiszen az új parkolási övezetek parkolóórákkal való felszerelésére és műszaki üzemeltetésére kiírt közbeszerzési eljárás hamarosan lezárul.

Rozgonyi a lapnak elmondta, lehet, hogy semmilyen Karácsony Gergelyhez kötödő előterjesztést nem fognak támogatni Zuglóban, hiszen "a polgármester maga hangoztatja a saját, köztisztviselők által előkészített kezdeményezéseiről, hogy azok rosszak, illetve mutyi eredményei". Mindenképpen szükséges a költségek csökkentése, mert a veszteséges üzemeltetés nem elfogadható számunkra - nyilatkozta az alpolgármester.

A lap felidézi, hogy Karácsony Gergely egy hete az ATV műsorában beszélt arról, hogy Zuglóban egy MSZP-Fidesz háttéralku nyomán kötöttek a kerület számára előnytelen parkolási szerződéseket. Ezeket polgármesterként ő terjesztette be, de a szavazásnál tartózkodott. A XIV. kerületben a fizetős parkolási rendszerre kiírt pályázatra ketten jelentkeztek, de az eljárás során kizárták az olcsóbb ajánlatot tevő céget, majd a drágábban dolgozó vállalkozásra bízták a parkolóautomaták telepítését és üzemeltetését.