Novák Katalin kifejtette: a kormány évről évre egyre többet fordít a családokra - jövőre már a 2010-es összeg dupláját –, bővítették a meglévő intézkedéseket és számos új kedvezményt, támogatást vezettek be. Kiemelten támogatják a gyermekvállalást és a gyermeknevelést.
    
Hozzátette, hogy a családokat érintő kérdésekkel foglalkozó nemzeti konzultáció során már több mint 700 ezren juttatták vissza a kérdőíveket. Kivételes lehetőségnek nevezte, hogy a magyar emberek véleményt mondjanak és meghatározzák a családpolitika jövőbeli irányát. 
    
„Meghatározó lesz a kormány döntéseire, hogy milyen válaszok érkeznek a kérdésekre”, ez felhatalmazza és kötelezi őket, hogy bizonyos lépéseket tegyenek – hangsúlyozta.

„Minden feltétel adott ahhoz, hogy 2019-ben tovább bővítsük a családtámogatási rendszert, új támogatásokat vezessünk be, hiszen jövőre minden eddiginél többet, 2000 milliárd forintot is meghaladó összeget fordítunk a családokra” – jelezte az államtitkár.
    
A családbarát kormányzás eredményei már látszódnak, 20 éve nem volt ilyen magas a gyermekvállalási kedv, 50 ezer fölé emelkedett az esküvők száma, továbbá csökkent a népességfogyás és a csecsemőhalandóság. Ma 16 ezerrel több bölcsődei férőhely van, mint 2010-ben volt, de a gyed extra, az otthonteremtési program és a munkahelyvédelmi akció is mind a családokat segíti. A családi adókedvezmény a kétgyermekes családok esetében jövőre is bővül, eléri a havi 40 ezer forintot, ami a 2015-ös összeg duplája - sorolta. 
    
„A családpolitikánk nemzetközi szinten példa nélküli, sőt, az európai országok közül Magyarország az első helyen áll ebben a tekintetben: a gazdasági teljesítőképességünkhöz képest mi fordítjuk a legtöbb forrást a családokra” – fejtette ki Novák Katalin.
    
A jövőbeni családtámogatási elképzelésekről azt mondta: a nagycsaládosokat, az egyedülálló szülőket és az örökbefogadókat is igyekeznek segíteni. A csok-támogatottaknak például a 12 százaléka egyszülős család, és az Európában is egyedülálló Egyszülős Központot is azért hozták létre, hogy azok, akiknek egyedül kell vinnie két szülő terhét, érdemi figyelmet, támogatást kapjanak – hangsúlyozta az államtitkár.