A gyorsított bevezetési eljárásnak köszönhetően pénteken már Miskolc helyi közösségi közlekedésében, az MVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt. járatain is bevezették a közlekedési mobiljegyet, amely a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által szolgáltatott készpénzkímélő megoldás.
 
A két társaság megállapodása alapján azokat az utasokat, akik az applikációban vásárolják meg jegyeiket vagy bérleteiket az MVK járataira, nem terhelik pluszköltségek, vagyis az elektronikus jegyek ára megegyezik a hagyományos, papíralapú jegyek árával. A vonaljegyek mellett elérhető a napijegy, a 3 és 7 napos turistajegy, a bérletek közül pedig a hóközi típusú tanuló, nyugdíjas és általános díjtermékek vásárolhatók meg.
 
A közlekedési mobiljegyek használata a veszélyhelyzeti időszakban nagyban kiváltja a járművezetők és a pénztárosok jegy- és bérletértékesítési tevékenységét. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. mobilalkalmazásának segítségével a jegyek és bérletek bárhol, bármikor megvásárolhatók, akár közvetlenül a járat indulása előtt is. Az alkalmazások elérhetőek az MVK Zrt. weboldalán és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. honlapján.
 
A nemzetközi trendeket követő, a közösségi közlekedés digitalizációját támogató, többek között a virológia kitettséget is csökkentő megoldást, a készpénzmentes közlekedési mobiljegy szolgáltatást a 100 százalékban állami tulajdonú Nemzeti Mobilfizetési Zrt. fejlesztette ki. A közlekedési mobiljegy megoldást korábban Budapesten, Tatabányán, majd a Volánbusz helyi és helyközi járatain vezették be - olvasható a társaság közleményében.
 
A zugligeti libegő működésében, az utasok egészségének védelmében, szombattól további intézkedésig üzemszünetet rendel el a BKV - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
 
A libegő leállításáról a Hegyvidéki Önkormányzat kérésére, Karácsony Gergely főpolgármester egyetértésével döntöttek.