Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszédében azt mondta, a történelmi egyházak és intézményeik azért kulcsfontosságúak, mert tartalmat adhatnak a szabadságnak a felnövekvő nemzedék számára.
 
Irányt tudnak mutatni abban, hogy az egyéneknek nem csak a kor diktálta üzenetekre: a fogyasztásra, a nyugat-európai társadalmi minták feltétlen követésére és a közösségek kárára értelmezett individualizmusra van szabadsága, hanem a hitre, a reményre, a szeretetre, a jó és a rossz közötti választásra, valamint a megbocsájtásra és a bűnbocsánatra is - fogalmazott.
 
Kiemelte, az állam és az egyház különvált működése nem jelenti azt, hogy egy gyermek ne kaphatná egy egyházi intézményben a legjobb nevelést. Gulyás Gergely szerint az egyházi óvodákra különösen nagy az igény, az állam feladata ezért, hogy segítse az új egyházi óvodák építését.
 
A Miniszterelnökség vezetője emlékeztetett, a magyar kormány munkájának középpontjában a családpolitika áll. A kabinet legfontosabb feladatának azt érzi, hogy mindenben segítsen a gyermeket vállaló és felelősen nevelő szülőknek, különösen azoknak, akiknek több gyermekük is van.
 
Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere elmondta, az óvoda építését két és fél éven át tartó bonyolult tárgyalások előzték meg, azokban a kerület mellett az állami vagyonkezelő, a főváros különböző bizottságai, a kormány és az egyház képviselői is részt vettek.
 
A fideszes politikus reményének adott hangot, hogy egy jó óvoda jön létre, szerinte pedig ehhez elsősorban az kell, hogy az intézmény ne váljon iskolává. Az óvodának ugyanis nem oktatnia, hanem fejlesztenie kell, miközben teret hagy a szabad játéknak is. Minden gyereknek az a legnagyobb adomány, ha hihetnek a felnőttek világában, bízhatnak bennük, örömmel fogadják, a legnagyobb átok pedig, ha ettől megfosztják és félelmekkel telve kell belépniük az életbe - fogalmazott.
 
A polgármester megjegyezte továbbá, az óvoda az iskolánál jobb lehetőséget biztosít, hogy ne csak a gyerekeket, hanem a szülőket is közösségé formálja.