Ibolya Tibor a közleményben azt írta, a 28 éves férfi egy 36 éves nő társaságában italozott hajnalban a Nyugati téren, ahol összeszólalkoztak egy másik társasággal, majd dulakodni kezdtek. A vádlott felkapott a földről egy karót és az egyik férfira támadt, akinek olyan erővel ütött a fejére, hogy életveszélyes koponyatörést szenvedett.

A rendőrség néhány nappal később fogta el a bántalmazót - tette hozzá.

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen emberölés bűntettének kísérlete, nőtársa ellen csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt vádiratot nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre. A másik társaság egyik dulakodó tagja ellen feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott.