A rendőrséghez kedd este érkezett bejelentést, hogy Újpesten, egy Váci úti parkolóban egy fiú mentőt hívott magához, mert elmondása szerint egy XVII. kerületi áruház parkolójában kanyarodás közben kiesett egy autóból. A mentők kórházba vitték a nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedő fiút.

A kiérkező rendőrök igazoltatták a helyszínen tartózkodó 18 éves K. Martint, aki a balesetkor a személygépjárművet vezette. A férfi az intézkedés során zavartan viselkedett, ezért átkutatták az autóját, amelyben 400 gramm marihuánát találtak és foglaltak le a rendőrök. A férfit előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrök a nyomozás során beazonosították és szerdán lakásán el is fogták a 24 éves V. Norbertet, akitől - a balesetet megelőzően - a férfi a kábítószert vásárolta. A rendőrök a XIII. kerületi, Szekszárdi utcai lakásban tartott házkutatás során 215,8 gramm marihuánát, 398 darab extasy tablettát, egy őrlőt, valamint egy digitális mérleget találtak és foglaltak le. A rendőrök V. Norbertet is gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. 

A nyomozók két másik férfit is elfogtak: egyikük, a 24 éves M. Ádám a rendőrök kiérkezésekor a XIII. kerületi lakásban tartózkodott és kábítószert fogyasztott, a másik férfi, a 28 éves F. Hunor pedig a házkutatás alatt jelent meg a lakásban, hogy kábítószert vásároljon. A rendőrök nála több százezer forint készpénzt és 1,8 gramm kokaint találtak. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága V. Norbert ellen kábítószer-kereskedelem miatt folytat eljárást, három társa ellen pedig - szabadlábon hagyásuk mellett - kábítószer-birtoklás miatt.