A 9-tól 5-ig című musical premierje márciusban lett volna, a koronavírus-járvány miatt szeptember 19-én láthatja először a közönség. Októberben debütál a Hang-villa titka című interaktív mesejáték, Peter Shaffer világhírű darabja, az Amadeus, valamint Neil Simon Furcsa párjának női változata. Novemberben mutatják be Tasnádi István Szibériai csárdás című zenés romantikus játékát, 2021-ben pedig Spiró György Imposztora, valamint az Egy szoknya, egy nadrág című zenés vígjáték kerül színre - mondta Nemcsák Károly színházigazgató a keddi évadbejelentő sajtótájékoztatón.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár kiemelte: az új évad előtt meg kell győzni a nézőket arról, hogy biztonságosan mehetnek színházba. "Az intézményvezetők már az esetleges további szigorításoknak is elébe mentek és önkorlátozó intézkedéseket vezettek be" - tette hozzá.