Fülöp Attila emlékeztetett, hogy október 15-én lép hatályba a közterületen életvételszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító rendelkezés.

Hangsúlyozta: a hajléktalan embereknek fenntartott helyeken van tisztálkodási lehetőség, és ott étkezhetnek, pihenhetnek.

Országosan 19 ezer férőhely áll rendelkezésre, és idén 9,1 milliárd forintot fordít az állam rászorulók segítésére - mondta Fülöp Attila. Hozzátette: a kormány döntött egy 300 millió forintos tartalék létrehozásáról is.

Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke azt mondta: az új helyzetben nem változnak meg a feladataik, hiszen a dolguk eddig is az volt, hogy ellássák a rászorulókat. Az intézményrendszer felkészült a fogadásukra - jelentette ki.

Győri-Dani Lajos közölte, két új autóval bővült az utcai szociális szolgálatuk, amely - mint fogalmazott - "híd az intézményrendszer és a hajléktalan ember között".