Az esemény 1990-ben indult útjára azért, hogy ingyenes, minőségi programokon vehessenek részt mindazok, akiknek erre szűkös anyagi körülményeik miatt nem lenne lehetőségük - mondta a programsorozatot bemutató csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón Szalay-Bobrovniczky Alexandra. A főpolgármester-helyettes a legnépszerűbb ingyenes budapesti rendezvénynek nevezte az eseményt, amelyre tavaly csaknem 400 ezer gyermek és felnőtt látogatott ki a Városligetbe.

Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke elmondta, hogy a kétnapos rendezvényen csaknem félszáz helyszínen, 2 színpadon várják az érdeklődőket változatos, minden korosztályt megszólító programokkal.

A nagykövetségek és kulturális intézetek bemutatói mellett számtalan színpadi program, interaktív pénzügyi fejtörők, ingyenes orvosi szűrések, közlekedésbiztonsági programok, kézműves foglalkozások, a biztonságosabb internethasználatot megismertető játékok várják a gyerekeket és a családokat.

Idén is csaknem 500 nehéz sorsú magyarországi és határon túli gyereket hívnak meg külön a rendezvényre, utaztatásukat és
ellátásukat az NGYSZ vállalta - emelte ki Edvi Péter, a szolgálat elnöke.

A Gyermekmentő Szolgálat fogászati buszában, amely évek óta jelen van a gyermeknapi rendezvényen, a két nap alatt várhatóan mintegy nyolcszáz gyermek fogait vizsgálják meg a szervezet önkéntes fogorvosai.

A gyerekeket interaktív pénzügyi játékokkal, fejtörőkkel és nyereményjátékokkal várja az OTP Bank Kalandparkja, a MobileKids sátorban pedig KRESZ-teszttel, a biztonságos közlekedéssel kapcsolatos játékokkal hívják fel a legkisebbek, a 4-10 éves korosztály figyelmét a biztonságos közlekedési magatartásformákra. A biztonságos internethasználatot népszerűsítő számítógépes és kvízjátékokkal, vetélkedőkkel, hasznos tanácsokkal szolgál a Biztonságos Internet Sátor.

A Liget Budapest Art Park a Néprajzi Múzeummal és a Magyar Zene Házával karöltve hagyományőrző ügyességi játékokkal, kézműves foglalkozásokkal készül a hétvégére.

Vasárnap a Napozóréten a Budapesten akkreditált nagykövetségek és kulturális intézetek mutatkoznak be a Nemzetek utcáján: 33 ország, köztük például Japán, Kína, Lettország, Törökország, Olaszország, Mongólia képviselete, valamint az Európai Bizottság képviselete és az
Országgyűlés várja az érdeklődőket színes programokkal.
Zenei fellépők, bohócok, táncbemutatók gondoskodnak a jó hangulatról a gyereknapi programsorozat két színpadán. Fellép többek között Gubás Gabi, a Magyar Állami Operaház művészei, az Aranyszamár Színház, a Csudatáska Társulat, a Thália Tanoda, az Experidance Táncakadémia, a Baross Imre Artistaképző, az Aranyszamár Színház, Ivett bohóc és Nóri zsonglőr, Mikola Péter, a Kaláka és a Tázló Együttes.

A Magyar Honvédség és a Készenléti Rendőrség egyenruha- fegyver- és harckocsi-bemutatókkal fogadja a családokat a Városligetben.

A részletes gyereknapi program a www.gyermekmento.hu oldalon is megtekinthető, valamint 7 ezer példányban programfüzet készült, amit budapesti általános iskolákban és a helyszínen terjesztenek a szervezők.