Mint írták, a társaság célja, hogy ügyfelei, munkatársai, partnerei és hozzátartozóik egészségét megóvja a koronavírustól, ugyanakkor garantálja szolgáltatásainak biztonságát a kihirdetett veszélyhelyzet idején.  
 
Az ügyfelektől átmenetileg azt kérik, hogy akiknél ez esedékes, az árammérő állását a cég digitális csatornáin, maguk adják meg.
 
Hozzátették: automatikusan nem szükséges mérőállást küldeni, az E.ON jelezni fogja az érintetteknek, amikor ez szükséges. A gázmérők adatai bejelentésének mikéntjéről az E.ON később tájékoztatja az ügyfeleket.
 
Felidézték: az E.ON-nál a mérőállások a legegyszerűbben az online ügyfélszolgálaton keresztül, a cég mobilapplikációjának segítségével, illetve SMS-ben adhatók meg. A mérőállások bejelentésére telefonon is lehetőség lesz, a telefon nyomógombjainak segítségével adhatók meg az adatok, de arra kérik az ügyfeleket, hogy ha tehetik, az első három lehetőséget vegyék majd igénybe.
 
Az egyes bejelentési csatornák pontos elérhetőségeit az alábbi linken lehet ellenőrizni:
https://www.eon.hu/hu/lakossagi/aram/meroallas-bejelentese.html
 
Tudatták azt is, hogy az elmúlt néhány nap tapasztalatai alapján az ügyfelek teljes megértéssel, nyitottsággal fogadták az online ügyintézés előtérbe kerülését, ezzel segítve, hogy minél több E.ON-os munkatárs biztonságban tölthesse ezeket a heteket. A társaság ezt meg is köszönte az ügyfeleknek.

Az Elmű-Émász közleményében azt írta, a társaság célja, hogy ügyfelei, munkatársai, partnerei és hozzátartozóik egészségét megóvja a fertőzéstől, ugyanakkor garantálja szolgáltatásainak biztonságát a kihirdetett veszélyhelyzet idején.  
 
Az ügyfelektől átmenetileg azt kérik, hogy akiknél ez esedékes, az árammérő állását a cég digitális csatornáin adják meg.
 
Hozzátették: automatikusan nem szükséges mérőállást küldeni, jelezni fogják az érintetteknek, amikor ez szükséges.
 
Felhívták a figyelmet arra, hogy a mérőállások a legegyszerűbben az online ügyfélszolgálaton keresztül és az Elmű-Émász mobilapplikációjának segítségével adhatók meg. A mérőállások bejelentésére telefonon is lehetőség van, de arra kérik az ügyfeleket, ha tehetik, az első két lehetőséget vegyék igénybe.
 
Az egyes bejelentési csatornák pontos elérhetőségeit az alábbi linken lehet ellenőrizni: www.elmuemasz.hu/egyetemes-szolgaltatas/ugyintezes/ugyintezesi-modok
 
Tudatták azt is, hogy az elmúlt néhány nap tapasztalatai alapján az ügyfelek megértéssel fogadták az online ügyintézés előtérbe kerülését.
 
A cég korábban már döntött arról, hogy személyes ügyfélszolgálati irodáit további intézkedésig zárva tartja, vállalták, hogy egyetlen lakossági ügyfélnél sem kapcsolják ki tartós számlatartozás miatt az áramot, és több halasztható tevékenységet is leállítottak, hogy támogassák a koronavírus terjedésének megakadályozására tett intézkedéseket - olvasható a közleményben.

Az NKM azt írta, az intézkedés hozzájárul az áram- és gázellátás folyamatosságához, valamint a munkatársak és ügyfeleik védelméhez a járvány idején. Az éves elszámolások kiállításáról és a mérőállásközlés lehetőségéről később tájékoztatják az ügyfeleket.
 
A veszélyhelyzet az üzemirányítást, az üzemzavar-elhárítást, a tervezett fejlesztéseket és karbantartásokat nem befolyásolja, a szükséges munkákat a megfelelő biztonsági intézkedések betartásával az ütemterv szerint végzik.
 
Az NKM ügyfélszolgálati irodái már bezártak, és korábban már arról is döntöttek, hogy lakossági ügyfeleknél nem szüntetnek meg szolgáltatást a járványveszély idején - olvasható a közleményben.