Ibolya Tibor fővárosi főügyész szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az ügy vádlottja a rendőrség hivatásos állományába tartozik, de a közösség tagja elleni erőszakot szolgálaton kívül követte el.

A vád szerint a vádlott 2016. július 17-én a kora hajnali órákban a XIV. kerületben, az Olof Palme sétánynál odalépett a Ligetvédők által felállított sátrak egyikéhez, és a Ligetvédőkre vonatkozó megjegyzés kíséretében kétszer belerúgott a sátorba. Az első rúgása vesetájékon érte a sátorban alvó kislányt, aki azonban nem sérült meg.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a rendőrrel szemben közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. A bíróság idén február 5-én hozott ítéletében a váddal egyezően bűnösnek mondta ki a vádlottat és háromszázezer forint pénzbüntetésre ítélte.

Az ítélet nem jogerős, ellene az ügyész súlyosításért fellebbezett.