A társaság tájékoztatása szerint a júniustól augusztusig tartó táborozási időszakra az erdeivandor.hu oldalon lehet jelentkezni a megfelelő időpont kiválasztásával. A legfeljebb 40 fős csoportokat oktatási intézmények és civil szervezetek vezetésével várják, de bárki szervezhet túrát, aki a létszámot és egy képzett kísérő jelenlétét biztosítani tudja.

A diákok egységesen 25000 forintos díjért vehetnek részt a táborokban. Az összeg tartalmazza az egyhetes teljes ellátást, a szállást és a táborokhoz tartozó programok belépődíjait. A két felnőtt kísérő egyikének rendelkeznie kell gyalogos vándortábor-vezető képesítéssel.

A vándortáborokban kiemelt szerepet kap a környezeti nevelés, a fenntarthatóság és a szelektív hulladékgyűjtés, a csomagolásmentességre törekvés és a műanyag hulladék csökkentése.

Az útvonalak kialakítása az állami erdőgazdaságok közreműködésével valósult meg, öt szakaszon, 350 kilométeren át biztosítanak élményeket, kalandot és kikapcsolódást a természetben. Az idei évben új túralehetőséget is kiépítenek a Zemplénben és a Vasi-hegyháton.

Az Országos Erdészeti Egyesület összesítése szerint 2018-ban az erdei vándortáborokban száz csoport több mint kétezer diákja és kísérő tanáraik járták végig a hazai középhegységekben kialakított öt útvonal valamelyikét. A fiatalok 150 ezer kilométernyi utat tettek meg és 13 ezer éjszakát töltöttek sátrakban.

Az erdei vándortáborokkal egy időben nyílt meg a jelentkezés a vízi és a bringás vándortáborokra is. Tavaly a háromféle táborban 7 ezren vettek részt, a vendégéjszakák száma meghaladta a 40 ezret, valamint 1400 pedagógus végezte el az akkreditált vándortábor-vezető képzést. A program megvalósítását az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatja.