Az innovációs tárca szerdán jelentette be, hogy megkezdődtek a jövő évi minimálbér összegéről szóló egyeztetések a kormányzat, valamint a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletek között. Hangsúlyozták: a kormány célja továbbra is az, hogy a munkavállalói és a munkaadói érdekképviseletek állapodjanak meg a kötelező legkisebb bérek jövő évi mértékéről.
 
A Liga Szakszervetek elnöke a lapnak elmondta: egyelőre nem hangzottak el konkrét számok a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülésén. Mészáros Melinda szerint a jelenlegi, óriási bizonytalanságot okozó járványhelyzetben teljesen természetes, hogy a kormányzat és a szociális partnerek is óvatosak. Kritikus időszak előtt állunk, ezért elhúzódó, talán eddig még sohasem tapasztalt nehézségű tárgyalások után születhet döntés a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi összegéről - tette hozzá.
 
Abban már most egyetértés van, hogy a korábbi évek gyakorlatától eltérően csak 2021-re szülessen megállapodás. Felvetődött ugyanakkor, hogy a minimálbérek éves változásának jövőbeni kereteit már most alakítsák ki a felek - mondta a szakszervezeti vezető, aki szerint ez előremutató felvetés, mivel a 2016-ban megkötött, feltételhez kötött munkáltatói-járulék-csökkentési irányokat is tartalmazó bérmegállapodás megkötése egyértelműen jó döntés volt.