Kovácsné Bárány Ildikó közölte: 2010-ben még csak 326 ilyen település volt, de 2017-hez képest is 200-zal több településen érhető el valamilyen bölcsődei szolgáltatás. Ráadásul a férőhelyek száma is ötezerrel bővült az elmúlt három évben.
 
A cél az - fűzte hozzá a miniszteri biztos -, hogy 2022-re 70 ezer bölcsődei férőhely legyen az országban, ezért jelentős fejlesztéseket fognak végrehajtani.
 
Kitért arra is, az eddigi fejlesztések az ország minden megyéjét érintették, s az elmúlt pár évben több mint 120 milliárd forintot költöttek erre a célra.
 
"Soha ennyi fejlesztési forrás a bölcsődei területen nem volt, mint jelenleg, illetve az elmúlt pár évben" - hangsúlyozta Kovácsné Bárány Ildikó, hozzátéve, hogy négyszer akkora támogatást kapnak a bölcsődék fenntartói, mint 2010-ben.