A Radnóti Színháznak régi vágya, hogy egy alternatív játszóhellyel rendelkezzen, most egy olyan új alkotói tér, bázis jött létre, amely nagy jelentőséggel bír egy fővárosi kőszínház életében - hangsúlyozta Kováts Adél, a színház ügyvezető igazgatója a szerdai budapesti átadáson.
 
Az új játszóhelyen lesz látható a Hajdu Szabolcs által rendezett Gloria című előadás, emellett három bemutatóval és a fiatal rendezőkből nemrég alakult Narratíva csoport négy produkciójával is készülnek, de a  tervek szerint különféle független színházi társulatok előadásainak is helyet biztosítanak.
 
"Azon túl, hogy saját produkciókat hozunk létre a térben, a befogadói szándékunk is erős. Ez egy hibrid gazdálkodás, amivel megpróbáljuk fenntartani, önfenntartóvá tenni az új játszóhelyet" - mondta az igazgató, hozzátéve: szándékaik szerint kőszínházaknak kiírt pályázatokon is részt vesznek majd.
 
Kováts Adél felidézte, hogy a Paulay Ede utcában második éve folyó építkezések miatt a Radnóti Színház színpadmérete lecsökkent, emiatt hat-hét helyszínen mutatják be előadásaikat. Az építkezés várhatóan 2023-ra fejeződik be. Addig a Radnóti Tesla Labor lesz az a helyszín, ahol az új előadások mellett a korábbi produkciók is helyet kapnak. A munkálatok szeptember közepén kezdődtek el, és a 180 fő befogadására alkalmas játszóhely csaknem másfél hónap alatt készült el - mondta az ügyvezető igazgató.
 
A Tesla Laborban lesz látható Andrássy Máté és Újvári Milán előadásában és rendezésében az Elhanyagolt férfiszépségek című darab, Galgóczy Judit rendezésében a Hinták című dráma, a Pass Andrea által írt és rendezett Napraforgó, valamint Kelemen Kristóf rendező-dramaturg és Pálinkás Bence György képzőművész közös produkciója, a Magyar akác is.
 
A Radnóti Teslában játsszák Szilágyi Bálint rendezésében a Csillagképek című előadást. A rendező a sajtótájékoztatón elmondta: a kétszemélyes darab, amelynek szerepeit Lovas Rozi és Brasch Bence alakítja, egy szerelmi történetet mesél el többféle helyzetben. Nick Payne kortárs angol szerző nagy sikerű művét, amelyet 2012-ben írt, 2015-ben mutatták be a Broadway-n.
 
Alföldi Róbert rendezésben lesz látható Franz Xaver Kroetz A vágy című darabja Perczel Enikő és Totth Benedek új fordításában. A rendező elmondta, hogy négy napja kezdték el próbálni a négyszereplős szerelmi történetet, amelyben Kováts Adél, Schneider Zoltán, Vilmányi Benett és Bata Éva szerepel, a bemutatót december 21-én tartják. "A színdarab azt kutatja, hogyan és miként keverjük össze elkeseredésünkben, magányunkban és szeretethiányunkban az ösztönt, a szexualitást az intimitással, a szerelemmel és az összetartozással" - hangsúlyozta Alföldi Róbert.
 
Társadalmi problémát feszeget Schwechtje Mihály filmrendező Gina című előadása. A rendező elmondta, hogy az előadást közösen írja és rendezi a Radnóti színészeivel és a meghívott művészekkel. A darab, amelynek címét egy partidrogtól kölcsönözték, a kiszolgáltatottság, a szexuális kihasználás körét vizsgálja egy megtörtént eset alapján, az elkövetők szüleinek szempontjából.

Átadták a Radnóti Színház új alternatív játszóhelyét
Fotó: MTI
 

A Radnóti Tesla Laborral együtt indul a Narratíva csoport, amely fiatal rendezők összefogása. Kovács D. Dániel, Szenteczki Zita, Pass Andrea és Hegymegi Máté alkotóközösségének célja többek között, hogy komplex színházi eseményeket tudjanak megvalósítani olyan helyeken is, ahová színház nem jut el.
 
A csapat tagjai a sajtótájékoztatón felolvasták kilenc pontba szedett irányelveiket, amelyek szerint egyéni és társadalmi kérdéseket egyaránt feldolgoznak majd előadásaikban, párbeszédbe lépnek más kortárs művészeti ágakkal is, és a közélettel, társadalmi feszültségekkel is foglalkoznak működésük hét éve alatt.
 
A Narratíva bemutatkozó évadában négy produkcióval készül: Kovács D. Dániel Kurázsi és gyerekei címmel Bertolt Brecht drámáját rendezi Ungár Júlia fordításában, Szenteczki Zita Galgóczi Erzsébet műve nyomán állítja színpadra a Törvényen belül című produkciót, Gogol A köpönyeg című elbeszélése alapján Pass Andrea készít előadást A Jelentéktelen címmel, míg Csehov Sirályát Hegymegi Máté rendezésében mutatják be.