Népszerű a felnőttek ingyenes OKJ-s képzése

Már csak egy hétig lehet jelentkezni a felnőttek ingyenes OKJ-s képzésére. Csütörtökig közel tizenötezren éltek már ezzel a lehetőséggel.

A Nemzetgazdasági Minisztérium még augusztusban erősítette meg, hogy a szakiskolai rendszer átalakításával kapcsolatban az akkori híresztelésekkel szemben minden a tervezettek szerint alakul. Országos kampányt is indítottak, amelyben felhívták a felnőttek figyelmét arra, hogy a szakképzési centrumokban ingyenesen szerezhetnek a már meglévő szakmájuk mellé még egyet.

„A külföldről betelepülő cégek problémája, hogy nincs elég szakmunkás vagy technikus, és akik vannak, azok sem rendelkeznek megfelelő tudással. Az új szakképzési rendszer ezt a hiányt igyekszik pótolni” – mondta el a Helyi Híradók munkatársának a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára. Odrobina László úgy látja: ezzel komoly lehetőséget kapnak a munkanélküliek és a karrierváltásban gondolkodók is.  

Az új szakképzési rendszerbe való bekapcsolódás nem korhoz kötött és a felvételnek nem feltétele a nyelvvizsga sem. Aki szakiskolába szeretne járni, annak az általános iskolai végzettséget kell igazolnia. Aki technikusnak képezné magát, annak érettségire van szüksége, hogy felvételt nyerjen. Nappali képzésre a 25 év alattiak jelentkezhetnek, az idősebbek pedig esti, vagy levelező képzésen vehetnek részt.

A diplomások előtt is egyenes az út: aki eddig nem szerzett OKJ-s szakképesítést, az két szakmát is kitanulhat. Az is szerezhet még egy szakmát, akinek már van egy diplomája és egy OKJ-s végzettsége. A rendszer megkönnyíti és lerövidíti a szakmák, illetve a diploma megszerzésének idejét, 2016 szeptemberétől ugyanis elindulnak a szakgimnáziumok is. Aki nem hagyományos gimnáziumba jelentkezik, az a szakközépiskola és a szakgimnázium között választhat. Az eddig három éves képzést adó szakiskolák viselik a jövőben a szakközépiskola nevet. A szakközépiskolák pedig szakgimnáziumokká válnak.

„Ezzel az egyik célunk, hogy automatikus legyen az érettségi megszerzése, és az eddigi szakiskola – amit a jövőben szakközépiskolaként fogunk majd emlegetni - is készítsen fel erre mindenkit. Az új szakközépiskolát 5 év alatt lehet majd elvégezni, ebből 3 év alatt OKJ-s képzettséget szerez a diák, és két éven át az érettségire készül. A szakgimnáziumokban a fiatalok a 4. év végén az érettségi mellé szakmát is kapnak, majd egy év múlva technikusi végzettséggel zárják az iskolát” – mondta Odrobina László.

Az eddigi tapasztalatok alapján a legnépszerűbb szakma a szakács. A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal adatai szerint idén 2058-an tettek vizsgát. Mérlegképes könyvelő végzettséget 1919 diák szerzett, míg 1532-en élelmiszer-és vegyiáru eladói, 1379-en pedig ápolói képesítést szereztek.

A legfrisseb adatok szerint a szeptemberben induló OKJ-s képzésekre 14686-an jelentkeztek. A legtöbben - 1939 fő - egészségügyi képzésen vesznek részt, míg vendéglátás-turisztikai szakon 1723-an tanulnak. Gépészeti tanulmányikat 1082-en kezdték meg szeptemberben. A közgazdasági tanulmányok iránt 960-an érdeklődnek, az ötödik legnépszerűbb képzés pedig a kereskedelem-marketing, ide 931-en jelentkeztek.

F.V./ Helyi Híradók

VISSZA
2014 © Minden jog fenntartva