A BGE a változást követően kizárólag három budapesti karral működik majd.
 
Heidrich Balázs, a BGE rektora kiemelte: a jövőben Magyarország meghatározó alkalmazott tudományok egyetemeként - stratégiai céljakkal összhangban - tovább kívánják erősíteni nemzetközi kapcsolataikat.
 
Dietz Ferenc, a BGE kancellárja a közlemény szerint elmondta: az egyetem az elmúlt években több mint 1 milliárd forintos beruházást valósított meg a kampuszon az ITM és a zalaegerszegi városvezetés támogatásával. A fejlesztések fókuszában a zalai térség gazdasági motorjává váló, ZalaZone járműipari tesztpályához kapcsolódó Innovációs és Tudásközpont KFI tevékenységének megalapozása állt. A kar sikeresen együttműködik még a térség számos gazdasági szereplőjével, amiben mérföldkő volt, hogy hazánkban elsőként itt indult el a duális képzés a gazdasági területen.
 
A gazdálkodási kar jogelődje az 1971-ben alapított Pénzügyi és Számviteli Főiskola Zalaegerszegi Intézete volt. A PSZF 2000-ben csatlakozott az akkor még BGF néven működő, ma Budapesti Gazdasági Egyetemhez.
 
2011-től a zalaegerszegi intézet önálló karként működött tovább. Az elmúlt két évtizedben a karon jelentős fejlesztések valósultak meg, melyek révén a kar- ahol gazdasági szakember képzés mellett informatikai képzés is zajlik - mára a térség kiemelkedő üzleti felsőoktatási intézményévé vált.
 
A 2010-ben kialakított korszerű informatikai épület, az Infocentrum, valamint a 2019 őszén átadott Innovációs és Tudásközpont oktatótermei, szimulációs, nyelvi és logisztikai laborjai korszerű és modern oktatási környezetet és gyakorlati lehetőséget biztosítanak a hallgatóknak.